Az új KIA Sportage
PDF Nyomtatás

Rézvörös-metálban virít a hozzánk eljutó első gyári képeken a Sportage. A harmadik generáció ránézésére nagyon menő.

Szélesebb, alacsonyabb, hosszabb

Szélesebb és hosszabb is elődjénél a Sportage, tetővonala alacsonyabban húzódik, ami jót tesz a külsejének. Az elődénél nagyobb tengelytáv jobb térkínálatot ígér, amiről legkorábban majd a Genfi Autószalonon lehet meggyőződni március elején.

Kívülről az új KIA Sorentóval bevezetett formavilágot ismerni fel a kisebb SUV-on, amely ránézésre nem is emlékeztet közeli rokonára, a Hyundai iX35-re.

Erős dízellel

Pedig műszakilag édestestvérek, padlólemezük is közös. Ugyanazokra a motorokra számíthatunk, mint a Hyundaiban, tehát egy 163 lóerős, kétliteres benzinesre illetve a szintén kétezres dízelre.

Ebből kétféle teljesítményű várható, 136 illetve 184 lóerővel. Az új KIA Sportage magyarországi értékesítése ősszel kezdődik az importőr tervei szerint.

Sportage

Sportage

Sportage